fides quaerens intellectum (lat. 'a megértést kereső hit'): eredetileg Canterburyi Szt Anzelm Proslogion c. művének alcíme és magyarázata: a hit nemcsak elfogadja a kinyilatkoztatott igazságot, hanem annak megértését is keresi. - A hit tehát kiindul a kinyilatkoztatás tapasztalásából, de be akar hatolni magába az igazságba is. Kant a fil-ban utánozta Anzelm módszerét, amikor arról beszélt, hogy a tapasztalásból haladunk a tapasztalás megértése felé. A teol-ban a módszert tovább folytatták. Aquinói Szt Tamás két döntő szempontot különböztet meg: 1. Isten létének bizonyításánál nem a hitből indul ki és keresi megértését, hanem a természetes logika követelményéből; 2. a hit elemzéséből származó megokolásban inkább csak megfelelőséget, megerősítést lát, nem pedig szükségszerű megokolást. Az I. Vat. Zsin. a teol. isk-k vitái fölött alkalmazta a ~ elvet, amikor egyaránt rámutatott a racionalizmus veszélyére és a misztérium kifürkészhetetlenségére. Ha a hittől megvilágosított értelem kitartóan, de alázattal kutat, akkor eljut a titok valamilyen megértéséig, amely gyümölcsöző számára. Ebben a megértésben az analógia uralkodik, amely fennáll a természetes és termfölötti rend között (→analogia entis), továbbá a kegyelmi rend egésze és az egyes hitigazságok között (→analogia fidei). A módszer más megfogalmazása: credo, ut intelligam, 'hiszek, hogy megértsem'. G.F.

fides quaerens intellectum